Vissza a Hírfolyamra

Felsőházban a Gyermek III korosztályos csapatunk

2019. december 19. Kaposváron rendezték meg a DVL Gyermek III bajnokság osztályozó mérkőzéseit, ahol a házigazda, a Fehérvár és a Sopron csapata körmérkőzéssel döntötte el, melyik 2 csapat lesz az, akik a rájátszást a felső házban folytathatja.

Csapatunk először a Fehérvár csapata ellen ugrott vízbe és sajnos elhittük, hogy a kapusuknak nem lehet gólt lőni. Ehhez társult, hogy voltak játékosaink, akik elaludtak, így kaptuk a lefordulásokból a gólokat, kiállításokat. Jogosan örülhetett az ellenfél a győzelmének.
A Kaposvári csapat ellen nyáron játszottunk egy kupán, ahol kikaptunk. Ezzel a tudattal ugrottunk vízbe, illetve tudtuk, ha itt nem nyerünk, akkor marad a középház. Sikerült jól kezdenünk, bár ismét jelentkeztek a kapkodás jelei. Szerencsére voltak, akik tartották a lelket a csapatban. 
Nem játszottunk jól, sok fegyelmezetlenség jellemezte játékunkat. Ennek ellenére nyertünk, így tavasszal a felső házban folytathatjuk. Gratulálok a Csapatnak!
Viszont ahhoz, hogy ott elérhessünk valamit, az ünnepek után az eddigieknél sokkal keményebben kell dolgoznunk!

Eredményeink:
Fehérvár VSE - Soproni VSE 11 - 4 (3-1, 3-0, 3-2, 2-1)
Csalatunk/góllövőink:
Tóth Á, Sill A - Rinner S, Mauczka I, Holpár R, Fiedler B (2), Szili B, Jámbor S (2), Kovács K, Sámson M, Czibula M

Soproni VSE - Kaposvári VK 12 - 6 (2-2, 5-2, 2-1, 3-1)
Csalatunk/góllövőink:
Tóth Á, Sill A - Rinner S, Mauczka I, Holpár R, Fiedler B (4), Szili B, Jámbor S (5), Kovács K, Sámson M (1), Czibula M (2)

Edző: Matyuga-Kovács Rita