Kertész Bence
Sopronból indulva számos tehetséges vízilabdázó bizonyította már, hogy a kemény munka és a kitartás messzire vezethet. Ebben a most induló rovatunkban olyan sportolókat mutatunk be, akik nálunk ismerkedtek meg a vízilabdával, és ma már igen komoly célokért, igen komoly csapatokban és magas szinten dolgozhatnak nap mint nap, akár már a címeres köntöst is magukra húzva!
A sorozat immáron negyedik részében Kertész Bencével ismerkedhetünk meg, aki kapuvári gyerkőcként került a soproni uszodába, majd tőlünk Pécsre, majd pedig az AVUS kötelékébe. Most pedig felnőtt játékosként a medenceparton is rendszeresen találkozhatunk vele, hiszen a szombathelyi egyesület edzője is egyben. Ezáltal – ha lehet ilyet mondani – kifejezetten érdekes figyelni a szavaira, hiszen megtapasztalhatta mind a medenceparton feladatokat kiadó, mind pedig a medencében a feladatokat végrehajtó szerepét.
– Hogyan találkoztál először a vízilabdával, és hogyan jött a gondolat, hogy ezt a sportot választod?
2012 volt, amikor először találkoztam ezzel a sportággal. Az Aquavarázs egyesületébe jártam úszásra, és az ő nyári táborukban választottam a vízilabdát, ahol egy hetet tölthettem el az uszodában a vízilabdások között. Az igazat megvallva egy évvel előbb is megtörténhetett volna a nagy találkozás, de akkor még nem láttam be, hogy a szüleimnek igaza van abban, hogy a foci nem feltétlenül lesz az én sportom. 😅 Így csak nyolcévesen tudtam elkezdeni, de amikor a tábor utolsó napján, pénteken megkérdezték, hogy nem szeretnék-e elkezdeni járni vízilabdázni, nem volt bennem kérdés.
– Emlékszel az első edzéseidre? Milyen érzések maradtak meg esetleg?
Sok mindenre igazából nem emlékszem, de van egy pillanat: bent vagyok a vízben, küzdök a fennmaradásért, miközben megjelentek a nálam idősebbek, lehozták a régi usziban a lelátó tetejéről a kaput, átugrottak vele a korláton, betolták a vízbe, és teljesen simán elkezdtek lövöldözni. Ahogy elnéztem őket, milyen felszabadultan szórakoztak, az nagyon menő volt. Lehet, hogy itt szerettem bele igazán ebbe az egészbe.
– Van esetleg példaképed a vízilabda világában, és ha igen, akkor miért pont ő?
Ma már két részre bontanám a választ, mivel edzőként és játékosként is jelen vagyok a sportágban. Játékosként mindig is Varga Dénest fogom mondani, a magyar és a világ egyik – ha nem a – legjobb játékosát. Rengeteg olyan megmozdulása van, amit nem lehet megtanítani, sőt, leutánozni is iszonyatosan nehéz.
Edzői oldalon összetettebb a kép. Szerencsés vagyok, mert remek szakemberekkel dolgozhattam együtt. Nagy példaképem Varga Zsolt: motiváló képessége, felfogása, határozottsága és higgadtsága példaértékű. Hiszek abban, hogy a gyerekeknek is erre van szükségük.
– Milyen emlékeket örzöl a Soproni vízilabdás éveidből?
Szép és pozitív emlékeim vannak. Sok tábor, utazás és ottalvós meccs jut eszembe, valamint rengeteg barátság, ami a mai napig tart. Szakmailag pedig az alapokat emelném ki. De talán ennél is fontosabb, hogy bevezettek egy olyan világba, amibe szerelmes lettem.
– Kik voltak az edzőid, hogyan emlékszel vissza rájuk?
A mostani soproni gárdából Rita nénivel és Gergő bácsival dolgoztam együtt. Gergőnek ténylegesen sosem voltam a játékosa, hozzá mindig csak feljátszottam, de mindig nagyon jó kapcsolatot ápoltam vele, ez a mai napig így van. Ritával szintén ugyanilyen a kapcsolatom, őt viszont több év alatt számtalanszor sikerült kiborítanom, elég, ha annyit mondok csak erre, hogy haj, ének, és gumisapka, szerintem tudni fogja ő is, hogy mire gondolok. Ő volt az utolsó edzőm Sopronban akivel teljesült egy akkori hatalmas álom a Dunántúli bajnokság megnyerésével. Aki viszont,ha jól tudom már teljesen kiszállt a vízilabdából, de személy szerint én úgy gondolom, hogy rengeteg mindent megtanított, megmutatott és köszönhetek neki, ő Kovács Dorisz. Dorisz volt aki lefektette az alapokat és abban a korban voltunk, amikor egy ilyen fiatal, barátságos edző kellett mellénk, nagyon jól kezelte a csapatot.
– Hogyan jött a lehetőség, hogy igen komoly, és nagy múltú egyesületeknél próbáld ki magad??
A mi csapatunk egy elég jó kis brigád volt, ugyanis többen is elmentünk másik nagyobb egyesülethez. Mindenki végig nyomta az utánpótlás karrierjét közülünk az A1-ben, többen pedig bemutatkoztunk vagy az Ob1/b-ben vagy a Magyar kupában, de az Ob1-ben is. A kérdésre mégis egyszerű a válasz. Fejlődni akartunk. Akkor még nem volt az egyesületnek arra lehetősége, hogy heti 5 napot edzzen, ebből 4-szer egy 50×25-ös medencében. Amikor én eljöttem, akkor még heti 4 edzés volt, ebből háromszor egy 33×20-as medence negyedében. Ha valamit akartunk ettől a sporttól akkor lépni kellett. Szeretném itt megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetet mondhassak a szüleimnek ugyanis ők voltak azok, akik rengeteget tettek azért, hogy én ezt csinálhassam. Kapuváriként mindig munka után vittek minket egy nagyon jó barátom szüleivel felváltva, majd miután leköltöztem Pécsre rengeteget jöttek le hozzám, segítettek és támogattak mindenben. Köszönök nekik mindent!
– Mit gondolsz, miben különböznek a mindennapok egy kisebb, és egy nagyobb egyesület életében?
Az első amit mondanék, az a már korábban említett helykérdés. A második pedig a szélesebb látásmód. 2019-ben igazoltam Pécsre, 15 évesen. 1 évre rá serdülő Magyar kupa ezüstérmet nyertünk. Az igazolásom előtt egy évvel nem tudtam, hogy kik a jók a saját korosztályomban, nem ismertem őket országos szinten, majd nem sokkal később országos ezüstérmet szereztünk. Ehhez a széles látásmódhoz pedig már hozzájön az, hogy csapatszinten sokkal motiváltabbak voltunk és nagyobbak a voltak a céljaink és ez szerintem mindig így van és mindig is így lesz.
– Tartod esetleg a kapcsolatot a régi csapattársaiddal, edzőiddel, illetve úgy tudom, hogy egy egészen közeli kapcsolatod is kialakult a vízilabda világán keresztül, ugye?
Igen, ez így van. Katát az uszodában ismertem meg már nagyon régen. Most már hamarosan 6 éves lesz a kapcsolatunk és nem rég kezdtük el igazi közös életünket. Rengeteget köszönhetek neki is, a legnagyobb szurkolom volt mindig még annak ellenére is, hogy neki Ob1-es meccsei voltak, meccsek után mindig utánam vette az irányt. Fontos, eddigi éltemet nagy mértékben befolyásoló döntéseimben mindig ott volt mellettem. Barátokat tekintve soproniakkal, pécsiekkel egyaránt a mai napig ugyanúgy tudunk ugyanazokon nevetni mint régen. Annyi változott, hogy talán egy kicsit szofisztikáltabban tudjuk magunkat kifejezni és talán érettebb a gondolkodásunk. Az edzőimmel pedig nagyon érdekes a helyzet, hogy pár év telt el és eddig edző játékos kapcsolat most meg már edző edző, ezt még szoknom kell.
– Mit gondolsz, hogy mik azok a tulajdonságok, amiket a lehető legjobban fejlesztenie kell egy fiatal sportolónak, hogy sikeressé válljon?
A mai világban szerintem először mentálisan kell rendbe rakni a játékosokat, és ez baby II-től egész a felnőttig mindenkire érvényes. Nem mehetsz be úgy a vízbe, hogy bárki aki szembe jön veled jobb nálad. Bármi történik te vagy a jobb és te leszel a győztes. Ha pedig tényleges begyakorolható tudásra keresem a választ akkor az úszást és a rendszer központú játékot mondom, amit mindenkinek ugyanolyan, az edző által felállított szinten kell végre hajtani akármilyen pozícióban. Ha gyorsabban tudod megcsinálni, pontosan azt amit kérnek és elhiszed magadról, hogy igenis képes vagy rá akkor győzni fogsz!
– Van esetleg tanácsod az igazán fiatal, a vízilabdával most ismerkedő gyerekek számára?
Kitartást! Nehéz, de nagyon megéri. Rengeteget fogtok nevetni, megtanuljátok, hogy mekkora öröm az, hogyha minden úgy működik, ahogy kell működnie. Rengeteg rengeteg barátság és élmény vár rátok. Sok sikert kívánok mindenkinek.
Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy szerepelhetnek ebben a sorozatban. Nagyon megtisztelő számomra!
Mi köszönöjük Bence, hogy betekintést engedtél nekünk a karriered eddigi szakaszába! Nagyon sok sikert kívánunk Neked a medenceparton is, és bízunk benne, sok izgalmas Sopron-AVUS összecsapáson találkozhatunk még 😉
Továbbra is Hajrá SOPRON!! 
