Soproni VSE

Második helyen zártuk az I.Soproni Nyári Kupát!

2025.09.02

 
Mindenféleképpen találó volt a névben az „I.” elhelyezése, mivel minden csapat jó szájízzel távozott Sopronból, hiszen egy nagyszerű hangulatú, de mégis kemény, fordulatokban gazdag két napot tölthettünk együtt, de erre később még visszatérünk 😉
 
Csütörtökön a nap egyik legnagyobb meglepetését az IRON WP szolgáltatta, mivel a napi 2 mérkőzéséből 2-t is győzelemmel tudott zárni, a lengyel Palac Mlodziezy mellett a Kanizsa VSE csapatát is felül tudták múlni. A másik kettős győzelmet az A1-es bajnokságban szereplő AVUS csapata szerezte meg, a Soproni VSE mellett szintén a Kanizsa csapatát győzték le. Ifi csapatunk tehát mindösszesen egy győzelemmel zárta a nyitó napot, és sajnos egy nagyobb pofonba is bele szaladtunk a szombathelyiek ellen, miután többször vezettünk is a mérkőzés elején ellenük, ez pedig rendesen felpaprikázta az AVUS játékosokat.
 
A második napon a Kanizsa VSE csapata rögtön egy győzelemmel nyitott, sajnos pont ellenünk, így egyere érdekesebben alakult a tabella. Az AVUS csapata 2 nagy arányú győzelemmel hozta a napot, így a szombathelyiek veretlenül zárták a tornát. A végső sorrendet leginkább a Soproni VSE-IRON WP mérkőzés alakulása befolyásolta, amit végre stabilizálódott játékkal, jó döntésekkel, jó csapat-, és egyéni megoldásokkal tudtunk nagy arányabn megnyerni. A Palac Mlodziezy ismét két vereséget gyűjtött be, azonban ki kell emelni, hogy lengyel vendégeink olykor szemre is kifejezetten szép megoldásokat hoztak!
 
A torna győztese tehát a makulátlan mérleget felmutató szombathelyi AVUS csapata lett 🏆🥇, míg mögöttük egy 3-as holtverseny alakult ki. A körbeverések, és az ezeken összejött gólarány miatt a 2. helyen a Soproni VSE 🥈 csapata zárt, a bronzérem pedig a pesti IRON WP 🥉 nyakába került. A Kanizsa VSE 4. helye egy picit meglepő, ugyanakkor a Torna legjobb kapusának járó díjat bezsebelhették.
Ami külön öröm számunkra, hogy a Torna Gólkirályát 🏆 mi adhattuk, Holpár Roland személyében, aki a 4 mérkőzésen összesen 24 gólt szerzett!
Úgy gondoljuk, hogy tényleg nagyon hasznos, és jó két napot zárhattunk, már több egyesület is előre jelezte, hogy jövőre mindenféleképpen szeretnének a II. Soproni Nyári Kupa indulói között is ott lenni!
Nos, köszönjük Nektek, és akkor találkozunk jövőre 😉
 
Zárás képpen egy rövid edzői értékelés, de rendhegyó módon nem saját, hanem a torna egyik meglepetés csapatának edzője, Botzheim Frigyes szájából:

„Nagy élmény volt részt venni az első Soproni Nyári Kupán az Iron WP csapatával. Különösen érdekes és hasznos tapasztalatot jelentett, hogy külföldi csapatok ellen is megmérethettük magunkat, ami jó felkészülési lehetőséget adott a közelgő bajnoki rajt előtt.
A torna során sikerült felmérnünk, hol tartunk jelenleg, és mely területeken kell még fejlődnünk. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével és a megszerzett bronzéremmel, ami szép visszajelzés a játékosok munkájáról.
Jövőre mindenképpen szeretnénk ismét részt venni a tornán, hiszen kiváló szervezés, jó hangulat és értékes mérkőzések jellemezték az eseményt.”
 

Hajrá SOPRON!!! 🤽💪💙