Ez már jobban nézett ki!
2025.10.13
Nehéz, de eredményes hétvégén vagyunk túl – Öt korosztály is vízbe ugrott!
Az elmúlt hétvégén ismét sokmeccses, kihívásokkal teli fordulót tudhatunk magunk mögött, hiszen több korosztályunk is vízbe ugrott, hazai és idegenbeli környezetben egyaránt.
Felnőtt csapatunk dupla győzelemmel kezdett!
Szombaton a felnőtt csapat kezdte meg szereplését, hazai medencében. A nap első mérkőzésén a DFVE együttesét sikerült magabiztos játékkal 6–15 arányban legyőzni, majd a PEAC ellen még egy fokozattal feljebb kapcsolva 9–19-es győzelmet arattunk.
Külön öröm, hogy a csapat valóban egységes egészként működött – mindenki segítette, biztatta a másikat, a taktikai utasításokat fegyelmezetten betartva, igazi csapatmunkát bemutatva szereztük meg a két szép sikert. Ki kell emelnünk, hogy ezúton is köszönjük a kilátogató szurkolók biztatását, ellenállhatatlan hangulatot teremtve tüzelték a srácokat!!
A többi mérkőzés alakulása miatt így az első fordulót rögtön az élen zárhattuk! Folytatás November 8-án, Dunaújvárosban, ahol rögtön a PTE-PEAC elleni visszavágó, és a Kanizsa VSE elleni rangadónk következik!
DFVE-Duna-Via – SMAFC1860-Soproni Egyetem 6-15 (2-2,2-2,0-5,2-6)
PTE-PEAC Mihty Bulls – SMAFC1860-Soproni Egyetem 9-19 (3-5,1-5,3-6,2-3)
További eredmények az első fordulóból:
DFVE Duna-Via – Balaton VK 8-8 (2-1,3-3,1-3,2-1)
PTE-PEAC Mighty Bulls – Kanizsa VSE 8-11 (4-1,3-3,1-5,1-2)
Balaton VK – Kanizsa VSE 15-10 (4-1,3-1,3-4,5-4)

Vasárnap az utánpótlásé volt a főszerep
Vasárnap az országos utánpótlás-bajnokság küzdelmei következtek, ahol csapataink hazai környezetben fogadták a KVSE korosztályos együtteseit.
-
Serdülő csapatunk 9–12-es vereséget szenvedett, ám a játékban már láthatóak voltak azok az elemek, amelyek a jövőben stabil alapot adhatnak a fejlődéshez. Egyre jobban kezd kirajzolódni a csapat játékképe, ami bizakodásra ad okot a következő fordulókra.
Soproni VSE – KVSE Nagykanizsa 9-12 (2-3,1-2,4-3,2-4) -
Gyermek csapatunk 9–24-re kapott ki, azonban a mérkőzés képe csalóka: az első félidőben három kulcsjátékosunk is kiesett sérülés miatt, ami jelentősen megnehezítette a folytatást. A fiúk azonban így is küzdöttek, és mindenki megtett mindent a becsületgólokért.
Soproni VSE – KVSE Nagykanizsa 9-24 (3-5,1-7,3-7,2-5) -
Ifjúsági csapatunk is hiányos kerettel állt fel, de ennek ellenére igyekeztek tartani magukat. Sajnos a játékunk nem volt elég kiegyensúlyozott – sok hiba csúszott a megoldásokba –, de voltak olyan periódusok, amikor egyértelműen mi domináltunk. A végén 6–9-es vereséget szenvedtünk, de nem is kérdés, hogy dolgoznunk kell tovább, megtalálni a saját ütemünket, játékunkat, és azt rákényszeríteni ellenfelünkre!
Soproni VSE – KVSE Nagykanizsa 6-9 (0-3,2-2,4-0,0-4)
Gyermek IV-es évfolyamunk Ajkán szerepelt
Ugyancsak vasárnap, Ajkán ugrott vízbe Gyermek IV-es korosztályunk.
Az első mérkőzésen az AVUS ellen 12–3-as vereséget szenvedtünk, ám a második találkozón már teljesen más arcát mutatta a csapat: a házigazda CVK ellen 4–14-es, magabiztos győzelmet arattunk!
Amikor a gyerekek végre elhitték magukról, hogy tudnak jó játékot produkálni, szinte ellenállhatatlan formába lendültek – és ami a legfontosabb: mindenki része akart lenni a sikernek. Ez az összhang és csapatszellem biztató a jövőre nézve.
AVUS – Soproni VSE 12-3 (3-1,2-0,5-0,2-2)
CVK – Soproni VSE 4-14 (2-5,1-1,1-3,0-5)

Egy szó mint száz: nehéz, de rendkívül tanulságos hétvégén vagyunk túl. Több korosztályunk is megmutatta, hogy az elvégzett munka kezd beérni – a hibákból tanulunk, a sikerekből erőt merítünk. Csapataink pedig kőkemény munkával készülnek a következő fordulókra!
Hajrá SOPRON!