1. Hogyan találkoztál először a vízilabdával, és hogyan
jött a gondolat, hogy ezt a sportot választod?
- Kicsi korom óta része az életemnek ez a sport. A családban
többen is vízilabdáztak előttem, így nem volt kérdés, hogy egyszer én is
kipróbálom. 9 éves voltam, amikor a bátyám levitt az első vízilabda edzésemre
Sopronba. Ekkor még 4 sportot űztem egyszerre, de végül a vízilabda mellett
tettem le a voksomat. Szerettem úszni, de egy idő után hiányzott belőle egy kis
játék, változatosság. Két bátty mellett nem volt kérdés, hogy harciasabb,
csapatsportot választok.
2. Emlékszel az első edzéseidre? Milyen érzések maradtak
meg esetleg?
- Az első edzéseimen
megismerkedtünk a labdával, a taposás fogalmával, tetszett, hogy nem csak
faltól falig úszunk, hanem sokat játszunk, passzolunk. Jó volt nem egyedül
edzeni, hanem társakkal. Ma már több, mint 13 év aktív vízilabda játékos múlt
után tudom, hogy a vízilabda nem csak a játékról szól, de nem bántam meg, hogy
ezt a sportot választottam.
3. Van esetleg példaképed a vízilabda világában, és ha
igen, akkor miért pont ő?
- Sok neves
vízilabdázó, világbajnok, olimpiai bajnok edzőm volt, akikre felnéztem, de
egyértelműen a bátyám az, akire a vízilabdázásban a mai napig példaképként
tekintek. Barni miatt kerültem ebbe a sportba, nagyon sokat tanított nekem a
vízben és a parton is. Sokat jártam a meccseire, ahol ellestem meghatározó
mozdulatait, de ha kellett ezeket a nyári szünetben mindig meg is mutatta
néhány víz alatt töltött pillanattal egybekötve. Hiszen mégis csak a kishúga
vagyok. 😅 A legnagyobb közös pont, hogy mind a ketten
vidékről egy kis uszodából indultunk el és felnőtt első osztályban tudtunk
játszani, országos bajnokságokat nyerni.
Ez rengeteg lemondással járt, nagyon sok vonaton töltött órát kellett
megtennünk, amit nehéz elmesélni, aki végigcsinálta tudja, hogy miről beszélek.
A sportban hasonló utat bejárva, még összetartóbb testvérek lettünk.
4. Milyen emlékeket örzöl a Soproni vízilabdás éveidből?
- Sopronban fiú
csapatban nőttem fel. Hamar megedzőttem, a csajozós szövegekből. 😂Viccet
félretéve teljesen más közeg volt fiúkkal felnőni. Sokat adott a
személyiségemnek, sokkal kitartóbb lettem. Szerettem Sopronban edzeni, a mai
napig a soproni uszodát tartom hazai pályának.
5. Kik voltak az edzőid, hogyan emlékszel vissza rájuk?
- Nagyon sok edzőm
volt 14 év alatt, így nem szeretnék kiemelni senkit. Minden edzőmnek nagy
szerepe volt az életemben, hiszen egy játékos próbál felnézni arra az emberre,
aki a parton áll. Egy biztos, egy sportoló életében a szülők mellett a
legnagyobb feladata az edzőnek van. Én minden edzőmtől sokat tanultam, van, akinek
pozitív szavai, gondolatai a mai napig a fejemben vannak és a mindennapi
életben is hasznosítom.
6. Hogyan jött a lehetőség, hogy igen komoly, és nagy
múltú egyesületeknél próbáld ki magad?
- 2013 nyarán a
testvérem meccsére mentem fel Budapestre a Margitszigetre. Már azon a nyáron
elkezdtem az alapozást az UVSE csapatánál, szintén vegyes csapatban. Az akkori
edzőim felkeresték a szüleimet, hogy igazoljak át az UVSE lány csapatába.
2013/2014-es szezonban a soproni fiúk mellet, már az országos leány gyerek
bajnokságban is játszottam, ahol első helyen végeztünk. Így indult el 8 éves
pályafutásom az UVSE Vízilabda Sportegyesületben.
A sport terén a legsikeresebb
szezon számomra a 2018/2019-es szezon volt, ahol tagja voltam a Női Magyar Kupa
győztes, a Női Országos Felnőtt OB1 bajnok, OB1/B-s bajnok és az Ifjúsági
magyar bajnok csapatainak. A mai napig sokat köszönhetek Kati néninek és Mackó
bácsinak, akik hittek bennem, nélkülük nem lettem volna vízilabdázó. Nem
szeretném azt sem kihagyni, hogy a szüleim támogatása és kitartása nélkül nem
lett volna lehetőségem ilyen szinten vízilabdázni! Azokban az években volt,
hogy reggel Budapesten játszottam délután pedig már Balatonon szálltam vízbe a
fiúkkal. A szüleim nem ismertek lehetetlent. Az érettségi évére már 3 éve
OB1-ben játszottam, amikor Tatabányára igazoltam, majd több megkeresést is
kaptam. Játszottam Szegeden, 2 évet Győrben, ahol le is diplomáztam, majd
visszatértem Tatabányára.
7. Mit gondolsz, miben különböznek a mindennapok egy
kisebb, és egy nagyobb egyesület életében?
- Egy nagyobb egyesületben már kicsi korban kialakul a
versenyhelyzet. Az edzéseken többen vagyunk és mindig van kimaradó játékos, aki
nem tud részt venni a meccseken. Emiatt mindenki sokkal jobban hajt, hogy ne
maradjon ki. Szeretne jobb és jobb lenni. Míg egy kisebb egyesületben sokszor
sokkal kisebb korosztályt is bevonnak, hogy egy csapat kerek egész legyen. Ami
még különbség lehet az a medence felület, ami rendelkezésre áll az
egyesületeknek. Sopronban hatalmas lendületet adhat az új uszoda a
vízilabdának.
8. Tartod esetleg a kapcsolatot a régi csapattársaiddal,
edzőiddel?
- A vízilabda nagyon sok ismerőst, barátot adott. Van,
akivel a mai napig járunk egymással bulizni, havonta találkozunk és ott
folytatjuk a beszélgetéseinket, ahol abbahagytuk. A soproni uszodában ismertem
meg jelenleg is aktívan vízilabdázó szerelmemet, Bencét, akivel lassan már öt
éve egy párt alkotunk. Így bátran mondhatom, hogy a vízilabdának sokat
köszönhetek.
9. Mit gondolsz, hogy mik azok a tulajdonságok, amiket a
lehető legjobban fejlesztenie kell egy fiatal sportolónak, hogy sikeressé
válljon?
- 2 szóval: HIT és MUNKA. Azt gondolom a sok edzés, iskola
mellett nagyon fontos, hogy foglalkozzunk a mentális egészséggel is. Hiszen nem
mindegy, hogy szeretjük-e azt, amit csinálunk. Mindig maximalista voltam, ami
azt illeti. Edzéseken mindig próbáltam a maximumot adni, még akkor is, amikor
nehéz napjaim voltak. Az iskolában a 4-est már rossz jegynek fogtam fel.
Sokszor a vonaton is tanultam, vagy vacsora közben, mert tudtam máskor nem lesz
rá időm. Nagyon sokat köszönhetek az iskoláimnak a Berzsenyi Dániel Evangélikus
Gimnázium és Líceum tanárainak és az igazgatójának, illetve a Széchenyi István
Egyetemnek, hogy segítségükkel komoly sikereket érhettem el ebben a sportágban.
10. Van esetleg tanácsod az igazán fiatal, a vízilabdával
most ismerkedő gyerekek számára?
- Ne adjátok fel elsőre! Olykor fárasztó és nehéz ez a
sport, de ott vannak a csapattársaid, akikkel az idő során egy “családdá”
váltok, együtt nőtök fel, éltek meg pozitív élményeket és ez egy életen át
kísér.
